A magyar munkaalapú gazdaságra, a munkahelyek megvédésében szerzett magyar tapasztalatokra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök abban a válaszlevélben, melyet az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) főtitkárának írt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tartott ülést a pénzügyi akciócsoport, amely a költségvetés újratervezéséért felel a járványügyi veszélyhelyzet alatt. A csoportnak nincs könnyű feladata: azt kell kidolgoznia, hogy a készülő, soha nem látott méretű élénkítőcsomagra honnan lesz pénz és ez mit művel a költségvetéssel, deficittel.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken levelet írt Antonio Lopez-Isturiznak, az Európai Néppárt (EPP) főtitkárának, amelyet Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tett közzé Twitter-üzenetében.
Minden jel szerint a miénk a világ legnagyvonalúbb törlesztési moratóriuma eddig: itthon az év végéig szól az engedmény, mindenkinek automatikusan jár és csak lemondásról kell nyilatkozni. Ezzel szemben számos országban kell igazolni a moratóriumra való jogosultságot kieső bevételekről, munkanélküliségről szóló papírokkal, ezen kívül sok esetben csak három hónap a moratórium, nem az év végéig tart. A világ számos bankja számít fel kamatos kamatot a moratórium alatt kiesett részletekre, ami Magyarországon tilos. Megnéztünk néhányat a jelentősebb, koronavírus-járvány miatt meghozott törlesztési moratóriumok közül a világban, összehasonlítva őket a magyar példával.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Kiss Tibor rendőr alezredes elmondta, hogy a rendőrségnek egyre több esetben kell intézkednie a kijárási korlátozás megszegése miatt, eddig 2000 esetben történt meg ez. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint felesleges lenne tesztelni az egész országot, mert az nem adna valós képet a helyzetről. Szerinte a bevezetett itnézkedésekkel ugyan hosszabb ideig tart a járvány, de így előzhetjük meg az egészségügy túlterhelését. Megtudtuk, hogy egészségügyi dolgozó egyelőre nem halt meg a koronavírus miatt.
Szombaton bevezetjük a járványügyi védekezés alapját, a válságkezelés részletes bemutatása pedig jövő kedden várható - jelentette be az MR1 Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Orbán Viktor kormányfő.
A koronavírus elleni gyógyszerek fejlesztésének lehetőségeiről és a betegség tüneteit enyhítő készítmények rendelkezésre állásáról egyeztetett csütörtöki videókonferenciáján Orbán Viktor neves hazai szakemberekkel.
A forintgyengülés kapcsán új poszttal jelentkezett blogján Zsiday Viktor. A befektetési szakember szerint az elmúlt napokban látványosan elvált a forint árfolyama a régiós devizáktól, aminek nem gazdasági, hanem politikai okai lehetnek elsősorban.
Az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról - jelentette ki Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád tagjainak írt nyílt levélben szerdán.
Várhatóan április 6-án, vagy 7-én hirdeti ki Orbán Viktor a hatalmas gazdasági mentőcsomagot, amihez a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara összeállította a kríziscsomagok után, most külön az ágazatspecifikus javaslatait is. Egy kis ízelítő a legfontosabb, kereskedelmi ágazatot érintő pontokból: az élelmiszerüzletekben a vásárlókkal kapcsolatba kerülők kapjanak védőfelszerelést; forgalomcsökkenés mértékétől függő bérleti díj módosítás jöhessen létre az üzletek bérlői és bérbeadói között; átütemezhetőek legyenek a hitelszerződések; legyen egységes nyitvatartása a boltoknak és munkaerőhiány esetén ez akár egy rövidebb időszak is lehessen; az érintett üzletágak az adóelőlegekre fizetési haladékot kapjanak.
A koronavírus miatti leállások közel 1,1 millió munkavállalót érintenek az Európai Unióban, a várható termeléskiesés pedig megközelíti majd az 1,2 millió autót. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által készített számítások és előrejelzések vonatkoznak Magyarországra is, hazánkban mintegy 30 ezer embert érintenek közvetlenül a gyárleállások, míg a termeléskiesés megközelíti a 35 ezer járművet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek a számítások az eddigi bejelentéseken alapulnak, abban az esetben tehát, ha a járvány kezelése, a termelés újraindítása időben elhúzódik, még nagyobb lehet majd a kiesés. Ezért is nagyon fontos, hogy mihamarabb olyan kormányzati intézkedések szülessenek, amelyek alkalmasak a károk enyhítésére.
Komplex, a gazdasági élet szereplőit több módon is érintő válságkezelési, gazdaságélénkítő csomagot dolgozott ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Korábban a teljes intézkedéssorozatról beszámoltunk, most azokat a lépéseket emeljük ki, amelyek közvetlenül érinthetik az embereket.
Miután Orbán Viktor hétfő reggel a gazdasági élet több kulcsfontosságú szereplőjével és a kormány tagjaival egyeztetett, meg is érkezett az első javaslatcsomag a kormányhoz és a gazdaságújraindítási akciócsoporthoz. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ugyanis összeállította a második kríziscsomagját, ami 4 azonnali intézkedést tartalmaz: Nemzeti Válságkezelési Alap felállítása; munkahelymegtartás biztosítása és a kialakult munkanélküliség azonnali kezelése; életképes hazai vállalkozói kör kiemelt támogatása; szolidaritási, közjót biztosító intézkedések. A válság miatt munkanélkülivé válók, a nyugdíjasok, az egészségügyi és oktatásban dolgozók, valamint a gyermekes családok plusz támogatáshoz juthatnak alanyi alapon. A Nemzeti Válságkezelési Alap 2000-4000 milliárd forintra rúghat, célja, hogy a gazdaság motorját képező vállalkozások "átmenetileg lélegeztetőgéphez" jussanak, de nem támogatás/ingyenpénz vagy hitel formájában, hanem befektetés formájában. Vagyis a megsegített hazai cégekben tulajdonossá válik a válságkezelési alap, ennek a kezelője a Magyar Államkincstár és irányítói a kamara és a kormány delegáltjai.(Korrekció: cikkünk verziójában tévesen értelmeztük a bejelentett intézkedéssorozat egyik elemét. A Nemzeti Válságkezelési Alapon keresztül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nem válik tulajdonossá a megsegítendő cégekben.)
Körvonalazódik egy komoly méretű gazdaságújraindító intézkedéssorozat, legalábbis az elmúlt napok kormányzati nyilatkozataiból ezt szűrhetjük le. Videónkban összefoglaljuk, hogy az elemzők és kulcsfontosságú gazdasági szereplők mit javasoltak eddig, mi lehet a csomagban és hogy minderre honnan lehet pénz.
Eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén. Elárulta azt is, hogy mikor mutathatják be az élénkítését segítő akciótervet.
Újabb videót tett közzé közösségi oldalán Orbán Viktor, amiből az látható, hogy a gazdasági élet szereplőivel egyeztet a teendőkről, amelyeket a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt rendkívül negatív hatásának csillapítása miatt kell megtenni. Ezeket három pontban foglalt össze és ezek egyike, hogy egy nagy gazdaságújraindítási akciótervet készítenek, amihez a résztvevő beszélgetőpartnerektől várják a javaslatokat. A készülő gazdasági csomagról szóló videókonferenciáról Varga Mihály is megemlékezett saját közösségi oldalán. Időközben az is kiderült, hogy a javaslatcsomagot mikor mutatja be a kormány.
A havi 150 ezer forint alatti nyugdíjjal rendelkezőknek egyszeri 50 ezer forintos támogatást kérnek Orbán Viktortól a nyugdíjas szervezetek – olvasható az ezzel kapcsolatos nyílt levélben. Az érdekvédelmi szervezet szerint elfogyott a nyugdíjasok pénze, miközben elszálltak az árak, ezért lenne szükség még áprilisban a kiegészítésre.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy március 28-ától kijárási korlátozás lép életbe. A részletszabályok hamar megjelentek, és az is kiderült, milyen büntetésre számíthat, aki nem tartja be azokat.